Amit még tudni akarsz a Kadarkáról

Amit még tudni akarsz a Kadarkáról

….de még soha nem merted megkérdezni, folytathatnám némi plagizálással a címet. Amit most közreadok, hogy körtársaim e tudás iránti vágyát kielégítsem, a Kadarkáról való ismereteiket bővítsem, a Borászati Füzetek című szaklap második évfolyamában, a XII. füzetben jelent meg, 1870 decemberében. A lap szerkesztői és kiadói ekkor Somssich Pál és Entz Ferenc. Bár nem doktori disszertációt készítek és írásomat nem a Testnevelési Egyetemre (az intézmény leánykori nevét használom) nyújtom be, sőt sem a Pázmány Péter Egyetem, sem az ELTE nem kap szerepet a történetben, mégis pontosan közlöm a lelőhelyet: az említett lapszám 717-718. oldalán található fejtegetést idézem meg. Érdekes, hogyan vélekedtek kiváló elődeink a Kadarkáról és tanulságos látni, hogy rossz évjáratban mi történt a szőlővel, milyen bor készült. „Amit még tudni akarsz a Kadarkáról” bővebben

Kadarka a dalban

Kadarka a dalban

Nóta van a borban – mondják a mulatóskedvű borbarátok. Akiknek még jelent valamit Kazal László neve, emlékezhetnek „Tudományos borkóstolás” című nagysikerű jelenetére, amelyben szintén elhangzik ez a kijelentés. (Ifjabbaknak és felejtésre hajlamosabb Olvasóimnak javaslom a netről való letöltését, megéri, ma is remek szórakozást nyújt. Igaz nincsenek benne intim jelenetek a celebek és álcelebek kamera előtt zajló életéről, sem szóban, sem valóságban nem élvezhetünk altesti poénokat, de mégis ..) Mindjárt alkalom adódik elgondolkodni: milyen érdekes, csak a borhoz kapcsolódik e mondás, a sör és a pálinka esetében ilyen fogalomtársítás nincs nyelvünkben. „Kadarka a dalban” bővebben

A budai vörös

A budai vörös

A Budai vörös, a valaha európai hírű vörös bor oly régen eltűnt már, hogy a ma embere a „budai” szó hallatán Budai Gyulára, a rettenthetetlen elszámoltatási biztosra, esetleg Budai Péterre, a kiváló szakácsra („Majd a Budai!”) gondol, a futballrajongóknak pedig Budai II., a legendás Aranycsapat jobbszélsője ugrik be. Ki kell ábrándítanom a Nyájas Olvasót, sem napi politikával, sem gasztronómiával, sem sporttal nem foglalkozom cikkemben. Borról lesz szó, a semmibe veszett Budai vörösről, annak ürügyén, hogy egy lelkes, néha a délibábok hőseként gondolkozó kis csapat, a Kadarka Kör-főkadarnagyának írányításával- úgy döntött: megpróbálja feltámasztani ezt a régmúltban keresett kiviteli cikket is jelentő vörös bort. Amint a lap más helyén olvasható, 2011. október 28-ikán, a svábhegyi Jókai kertben, kis ünnepség keretében került sor az első lépésre, 60 Kadarka gyökeres oltvány elültetésére. (Az igazsághoz tartozik, hogy inkább második próbálkozásnak nevezhetjük az eseményt, ugyanis tavaly már a budai vároldalban történt telepítés- Kadarka és Kékfrankos- azonban a valószínűleg nem megfelelő terep-előkészítés és az arrajáró vandálok pusztítása következtében jelenleg már csak néhány karó árválkodik ott.) „A budai vörös” bővebben