Egész egyszerűen kijelenthetném, hogy szeretem a Kadarkát. De ez tényleg nem ilyen sima ügy. Merthogy viszonyomat nem tudom, de nem is akarom tárgyszerűen, a bornak a hozzáértők által felállított paramétereivel meghatározni.
Már évtizedekkel azelőtt, hogy megkóstoltam, vagy akárcsak hallottam volna annak minden bizonnyal délről származásáról, jó néhány olyasmit s -kit megszerettem, aki és ami balkáni eredetű. Görögöket, szerbeket, horvátokat, bolgárokat. Sok onnan származó vagy odavalósi embert, nyelvüket, konyhájukat, zenéjüket, dalaikat, táncaikat, művészeti és építészeti remekműveiket. De talán mindenekelőtt a mentalitásukat: közvetlenségüket, őszinteségüket, a „civilizált nyugatiak” számára faragatlanságnak és vadságnak tűnő szenvedélyes érzelmeiket, legendás, büszke szabadságszeretetüket.
A Kadarkából mindez visszaköszön: kedvesen hívogató, könnyen érthető bor, meghitt családi és baráti összejövetelek remek kísérje, a tánctól és a szenvedélyes szerelemtől felhevült testnek kiváló üdítője, fűszeressége pedig a balkáni népek ételeinek sokunk által igencsak kedvelt ízvilága mellett a magyar konyha paprikás ételeivel is remekül harmonizál.
A Kadarka most már évszázadok óta vitathatatlanul a Kárpát-medence egyik jelentős értéke. Amellett, hogy ez a Balkánról hozzánk került szőlőfajta igencsak jól érzi magát nálunk akárcsak az évszázadok során Magyarországra került és nálunk új hazára lelt balkáni népcsoportok, gazdagítja és színesíti a hazai, ezáltal az egész európai borválasztékot, ahogy a számtalan egykori és mai görög, szerb, horvát vagy bolgár származású honfitársunk kemény munkájával, tudásával, szakértelmével teremtett érték is hozzájárult országunk fejlődéséhez.
Már első királyunk is bölcsen előre látta a befogadással járó mindezen előnyöket, és eszerint fogalmazta meg intelmeit fiának, Imre hercegnek.
„Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelv és egy szokású ország gyenge és esendő.”
A világon elterjedt és divatossá vált fajtákhoz hasonlítva pedig az immár bor-hungaricumnak tekintett Kadarkáról is elmondhatjuk, amit a nagyszerű író, Márai Sándor már több mint hatvan éve találóan állapított meg egy somlói és egy burgundi fehér bort összevetve: „E két bor szelleme azonos: nem vetélytársak ők, hanem lángeszű testvérek”.