Már évek óta hűséges társam a bor, körtagságom óta egyre inkább az ízekben gazdag, sokszínű Kadarka. Fehértől mély bordóig ível. Könnyed és súlyos. Karcsú és testes. Egyszerű és elegáns. Vidám és méltóságteljes.
Csodálom színét, beszívom illatát. Iszom az ízéért, a könnyű lebegésért, az egészségemért. Iszom a szavakért, mert egy korttyal irodalmi alkotások sora csúszik le torkomon. Bort töltök a hétköznapi ételekhez, amelyeket előzékenyen kísér Polgár Zoltán Kadarka Sillere. Akkor is, ha dolgozom, mert ötletet ad, nem engedi, hogy kiszikkadjon gondolataim medre. Egy pohár Vida Péter 2003-as Cuvée-jéből, máris jókedven táncol a kezem a számítógép billentyűjén. Itt a Kadarka a négy összetevő egyike a Cabernet, a Merlot és a Kékfrankos mellett az alkotóelemek tökéletesen összeforrt harmóniájában.
A Kadarka kitűnő társasági lény. Összehozza az embereket, megoldja a nyelvet, csillogóvá varázsolja a tekinteteket, teremt és megtart barátságokat, szerelmeket.
Az uraknak ez az ital talán nőnemű, nekem egy örökké változó, mindig más arcát mutató, izgalmas, titokzatos, hódító férfi. Meg sem kísérlem az ellenállást, tudom, teljesen hiábavaló, szelíden megadom magam.
Van egy visszatérő álmom, vágyam. Én a Kis Budai Vörös bormárka szeretnék lenni. Mondjuk így: Vayolett. Könnyű, csillogó Sillerként társa volnék a társat keresőknek. Szeretném, ha nem spórolnának velem, hanem mértékkel és boldogan fogyasztanának. Vayolett borként gyengéd ölelést, mosolyt és kifogyhatatlan életörömet adnék mindenkinek, aki belém kóstol.