A Kadarka nekem a kört jelenti. Természetesen nem egy kört, a szó geometriai értelmében, hanem a Kadarka Kört, ahol havonta összejön közel kéttucatnyi lelkes ember, hogy ennek a hagyományosan szép magyar bornak a presztízsét újjáélessze. No, nem olyan nagy teher azért ez a „körözés”, sőt kifejezetten kellemes időtöltés az egyívású kadarnagyokkal kvaterkázni, miközben okos és szívből jövő előadásokat hallgatunk kiváló borászainktól.
És azok az ízharmóniájukban tökéletesen illeszkedő ételek! Aztán egyszer csak megjelentek a torták is, időrendünkben a középkor hajnalán – és az is szokássá nemesedett! A nemesség egyébként is jellemzi ezt a kört, ahol nem az érdek, hanem a felülemelkedett jóérzés – vagy még inkább mámor – határozza meg a hangulatot.
Iszom a bort, rúgom a port – dereng fel a bús borongós, de ez itt nem arról szól! Decens évődések, számonkérő szentenciák, bölcs kiselőadások, pikáns és pikírt beszólások, a Kadarkától kipiruló arcok – aztán az idő előre haladtával egyszerre elhomályosuló és csillogó tekintetek, s végül a jóllakott és elpilledt, az övéi között boldogságát jóleső érzéssel meglelő ember.
Ez a borozgatás egészséges fejlődéstörténete, amit Márai és Hamvas egyaránt be- és felvállalna.
Mi már tettünk valamit a Kadarkáért!